Mindenekelőtt kezdjük azzal, hogy a köznapi értelemben német vizslaként ismert fajta tulajdonképpen csak egy a német vizslák népes táborából. Mellette találjuk a valószínűtlenül acélfényben pompázó weimari vizslát, mindjárt rövid és kevésbé ismert hosszú szőrű változatban, a selymes bundájú münsterlandi és kis münsterlandi vizslát, sőt a pudelpointert is. Ha azonban egyszerűen német vizslát említünk, akkor is beszélhetünk rövid-, szálkás- és drótszőrű változatról.
Pár lelkes drótszőrű német vizsla szerető, tartó és tenyésztő ember (önálló szerveződéséből) összefogásából született meg információs portálunk. Célunk a fajta megismertetése mindazon emberekkel, akinek kevés ideje van elmélyülni a kutyás világ rejtelmeibe. Az oldal készítői, a Német Vizsla Klub Egyesület tagjai, és elfogadják annak szabályait, előírásait.
A drótszőrű német vizsla inkább a vadászkutya-tenyésztés különlegessége, mint régi, tiszteletreméltó fajta. Amikor a fajtatenyésztés divatossá vált, hajlamosak lettek felosztani az addig egymással keresztezett vizslaváltozatokat tisztán tenyésztendő, különálló fajtákra. Ez azonban azoknak nem felelt meg, akik a vadászteljesítményt előnyben részesítették a fajtajegyek részleteivel szemben, és minden drótszőrű változatot egybe akartak foglalni.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából. A drótszőrű német vizsla világszerte az egyik legismertebb német vadászkutya .Habár Magyarországon a rövidszőrű változata elterjedtebb, azért a drótszőrű sem mondható ritkának. Érdekesség, hogy az anyaországban fordított a helyzet, ott a drótszőrű fajtaváltozatot választják előszeretettel társként az emberek. Fajta klubjának több mint 11000 bejegyzett tagja van, ezzel pedig az előkelő első helyen áll a fajta klubok közt.
A Németországban kitenyésztett vizslák méret-, szőr- és színgazdagságának köszönhetően minden bizonnyal mindenki megtalálja a neki tetsző változatot. Magyarországon hivatalosan az FCI standard alapján 8 fajta német vizslát ismernek el. Oldalam szerkesztése a fajták közötti jobb eligazodást próbálja segíteni. Ezen oldalon található fajták: Hosszú- és szálkásszőrű német vizsla, kis és nagy münsterlandi.
Rövidszőrű német vizsla, az elegáns mindenes. Remek vadászkutya, mind mezőn vagy bokros terepen, mind pedig vízi vadászként megállja a helyét. Könnyen nevelhető és tartható, igénytelen, értelmes, barátságos, játékos és ragaszkodó, mégis, karakteres, tapasztalt ember mellé ajánlom. Kedvezőtlen időjárásban is szívesen dolgozik, nem fáradékony, kitartó és megbízható.
A weimári vizsla, más néven az ezüst nyíl. Egy mindenes vadászkutya, akit a Weimar környékén vadászó nemesek tenyésztettek ki. A weimari vizsla különlegesen elegáns, ezüstszürke színével igazi unikum a német vizslák között, de nemcsak külseje, temperamentuma is eltér a tipikus vizsla tulajdonságaitól. Korábban nagyvadra használták, de a vadak ritkulásával apróvad vadászatra is alkalmazták.
7. fcs, angol- és kontinentális vizslák. A vizsla szőr- (rövid-, drót-, szálkás-, hosszúszőrű) és színgazdagságának köszönhetően minden bizonnyal mindenki megtalálja a neki tetsző változatot. Magyarországon, hivatalosan az FCI standard alapján 12 európai ország 36 'vizsláját' ismerik el. Oldalam szerkesztése a fajták közötti jobb eligazodást próbálja segíteni
Szeretne többet megtudni a drótszőrű német vizslákról magyarul? Akkor Ön jó helyen jár!
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Fajtaleírások |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |